“Ősi” evangélikus lelkészi családból származik. Szülei nagy gondot fordítottak neveltetésére. Meleg családi körben nőtt fel öt testvérével együtt. Gimnáziumi tanulmányait különböző felekezeti iskolákban végezte el, talán ezzel is magyarázhatók ökumenikus nyitottságának gyökerei.

1927-ben kezdte meg teológiai tanulmányait. 1931-ben Sopronban elvégezte az evangélikus teológiát, Finnországban volt ösztöndíjas. 1932-ben szentelték lelkésszé, 1933-1935 között a új-hatvani gyülekezetben szolgált, egy év alatt templomot épített, presbiterével Legány Ödönnel karöltve. Itt alapított családot is, 1935-ben vette feleségül Lehel (Lülik) Ilonát.

1935-1942 között Nagytarcsán volt lelkész. A finn minta alapján 1937-ben megkezdte a népfőiskola szervezését, amelyet aztán 1938-ban alapítottak meg. Itt születtek gyermekeik Gábor (1937) és Ildikó (1941).
1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából elkezdte az árva gyermekek szervezett mentését. 1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával. Ezért a tevékenységéért kapta meg 1972-ben a Világ Igaza címet. Az ezerhatszáz megmentett gyerek egyike Oláh György, későbbi Nobel-díjas tudós volt. A gyerekek mellett az otthonok 400 dolgozója is menedéket, oltalmat talált. 1945 tavaszán a Weiss Manfréd által felajánlott területen megszervezte a Pax gyermekotthont. A gyermekotthon 1950-es államosítása után segédlelkész volt a budavári, kelenföldi, majd a kőbányai gyülekezetben. 1956-ban családja Svájcba költözött, de ő nem ment velük, mert folytatni kívánta munkáját. Az evangélikus egyház keretén belül szeretetotthonokat szervezett. 1961-ben svájci látogatása közben infarktust kapott, így orvosi javaslatra Svájcban maradt és ott folytatta tovább lelkészi tevékenységét. Útlevele lejárt, még látogatóként sem térhetett vissza Magyarországra. A szigorú korlátozást a svájci állampolgárság elnyerése oldhatta volna fel. Áhította a tíz éves várakozás leteltét, hogy hazatérhessen végre szeretett hazájába. Két hónap választotta el álma megvalósulásától. Hamvai hazatértek, a Farkasréti temetőben nyugszik.

Gaudiopolis – Örömváros

1945 szeptemberében – öt hónappal a Magyar Köztársaság kikiáltása előtt – a közel nyolcszáz menekült gyermek megalapította a „Gyermekköztársaságot”. A gyerekek ünnepségeket szerveztek; könyvtárt, énekkart alapítottak. Az „örömpolgárok” szakmát tanulhattak, nem volt kötelező a munka, de szívesen dolgoztak a közösségért. A gyerekköztársaságnak alkotmánya volt, és önálló törvénykönyvet is alkottak. A fizetőeszköz a „Gapo dollár”, az állami vicclap neve a „Gapo-Matyi” volt. Gaudiopolist sem a magyar állam, sem az egyház nem támogatta. Segítséget csak a Nemzetközi Vöröskereszttől kaptak, azóta is rejtély, hogyan sikerült 1950-ig életben tartani az intézményt.

Valahol Európában…

Sokan ismerik a történetet, de kevesen tudják, hogy az 1947-ben Radványi Géza rendezésében készült film Sztehlo Gáborról szól. A történet több feldolgozást is megélt; filmként, színházi és musical formában is.